Las Vegas Story bemutató
Ebben az új iOS játékban kipróbálhatjuk milyen az, ha a játékgépek nyüstölése helyett sikeres kaszinókat üzemeltetünk.
Hasonló cikkek
A szerencsejátékok sikere évtizedek óta töretlen, ám a mai generáció számára talán már unalmas a szokásos perspektíva. A Las Vegas című sorozat óta mindannyiunk inkább a kulisszák mögé szeretne betekinteni, vagyis rengeteg profitot termelő kaszinók uralkodóivá akarunk válni. A Las Vegas Story épp ezt az illúziót igyekszik megteremteni számunkra.

Az alaptörténet szerint a híres városba kerülünk, ahol valahogy lehetőségünk nyílik a szerencsejátékosokból megélni. Karrierünk egy üres helyiséggel és némi alaptőkével kezdődik, ahol némileg sikeres létesítmény elindítása a feladatunk. Kezdetben meg van kötve a kezünk, kevés eszköz közül, még kevesebb pénzből válogathatunk. Ahogy egyre több energiát fektetünk munkánkba, megengedhetjük magunknak a szerelőket és takarítókat is. Feldobhatjuk a belső teret növényekkel, valamint reklámokat helyezhetünk el a városban, ha kevés látogatónk lenne. Az idő előrehaladtával újabb és újabb feladatokat kapunk, több játékból és felszerelésből válogathatunk, majd egyre nagyobb, fényűzőbb kaszinókat üzemeltethetünk. A játék lényegi részében a menedzseléssel foglalkozunk: a bevételből fejlesztünk, figyeljük a meghibásodó készülékeket (természetesen a kihasználtság érdekében a munkásokkal meg is javíttatjuk), felügyeljük alkalmazottaink munkaidejét (ha lejár, hívunk utánpótlást), a balhézó ügyfelekre kiküldjük a biztonsági szolgálatot és még a rendszer feltörését is megpróbálhatjuk megakadályozni, mindeközben figyeljük a vendégek kívánságait és ezeknek megfelelően alakítjuk a kaszinó felhozatalát. Ez az egész persze - mint minden újdonság - egy darabig nagyon szórakoztató, szinte elvarázsolja az embert...

A továbbiakban viszont megőrülünk, akárcsak az igazi igazgatók, de mi gyakran nem valós életbeli problémák miatt. Ha a Sims-szerű kialakításon és a szörnyű grafikán túltesszük magunkat és már-már szerelembe esünk a játékkal, a párkapcsolatokhoz hasonlóan előjönnek az apró, idegesítő hibák. Először az irányítás válik kezelhetetlenné a sok vendég és felhasználó miatt, majd valamikor ugyanebben az időben a zene (egyetlen szám szól órákon át) és az állandó csipogás miatt szertefoszlik a rózsaszín köd. A lelkesedésünk egy kicsit alábbhagy, de reménykedünk, a következő ,,pálya" majd visszahozza a kezdeti örömöket. Ám nem lesz így, minél több percet töltünk együtt a Las Vegas Story-val, annál jobban megunjuk. Egy-egy asztal vagy játékgép használatba vétele aligha köt majd oda bárkit a kijelzők elé. A sztori gyakorlatilag teljes egészében hiányzik, csak a saját fantáziánkra hagyatkozhatunk, tehát feladatainknak nincs súlya. Ha learatjuk a babérokat, akkor sem kapunk többet egy arany plecsninél, na de mi történik abban az esetben, ha ez nem sikerül? Semmi. Két-három kaszinó meghódítása után valami más szórakozás után nézünk.
Akárcsak az egyszerre érkezett és nem rég tesztelt Zombie Band-del, nem vagyunk elégedettek. A negatív tulajdonságok javarészt megegyeznek, pénzünkért pedig sokkal jobban járunk a konkurenciákkal. Ugyanakkor jegyezzük fel magunknak a címet, hiszen egy esetleges árzuhanás esetén remélhetőleg egyszer ingyen is hozzá juthatunk majd a Las Vegas Story-hoz. Ebben az esetben pár percre felvidíthat minket, amíg várakozunk valahol.


